A másnap hamar eljött, pláne, hogy rettentő korán kellett kelnünk. Hétkor már a kocsiban ültünk a repülőtér felé. Gyorsan odaértünk, a váróban már ott voltak néhányan, akiknek apám be is mutatott egyesével. Saki és Tobi a két testőr, akik bár eléggé morcosnak tűntek, állítólag nagyon jófejek. Aztán Natalie, a fiúk sminkese és Dunja, az együttes asszisztense. Szimpatikusak voltak, atalie pláne, vele hamar megtaláltam a közös hangot. Nem sokkal később megérkezett az eddig már többször emlegetett banda is. A négy fiú hatalmas napszemüvegek és baseball sapkák mögé bújva léptek be a reptér várójába. Szemmel láthatóan hulla fáradtak voltak.

Apám a nyakamat átkarolva húzott a fiúkhoz, hogy bemutasson nekik, de mielőtt szólhatott volna, az egyik máris beszólt.
- Ejha David, ő az új barátnőd? -nézett végig rajtam a raszta srác pofátlanul, mire a fekete hajú a fejéhez kapott fájdalmas arccal. A másik kettő alig tudta visszatartani a röhögést.
- Ő a lányom, Tom -világosította fel, mire ő elkomolyodott és végre a szemembe nézett
- Hoppá, bocsi! Tom Kaulitz vagyok -nyújtott kezet
- Aliz -fogtam kezet vele kelletlenül
- Én Bill, Tom öccse. Ne is figyelj rá, néha kicsit hülye! -jött közelebb a fekete srác mosolyogva
Gustav és Georg is bemutatkoztak, nagyon rendesnek találtam őket már az elején, Tom persze elég tuskó volt. Nem is értem hogy gondolhatta, azt a beszólást, amikor a másik három fiú elmondása szerint apám már hetek óta arról beszél, hogy el akar hozni a turnéra. Azóta, amióta tudja, hogy hozzáköltözök, erről beszél, ezt meg is beszélte velük. Mindenesetre nem akartam most ezen idegeskedni, hiszen nem azért jöttem el apámmal, hogy egy idióta beszólásán idegeskedjek. Pihenni, szórakozni akarok, és persze apámmal tölteni az időt.

Varsóba érve az első dolgunk az volt, hogy bejelentkezzünk a hotelbe, aztán miután mindenki lecuccolt, elmentünk kajálni. Apám persze letűnt, Natalie pedig, akivel lettem volna, nem tartott velünk, a kislányával beszélt telefonon és a fotózásokra gyűjtött ötleteket. Így kellett a négy fiú társaságára szorítkoznom. Főként Billére, aminek viszont nagyon örültem.

Túl sokat nem tudtunk beszélgetni, de attól függetlenül rengeteg mindent megtudtam róla! Jó érzés volt, hogy valakivel ennyire jól kijövök már az első pillanattól fogva. A fiúknak ebéd után rohanniuk is kellett tovább, interjúra kellett menniük és néhány fotót is csinálnak majd róluk az újságba. Így hát hamar vissza is mentünk a hotelbe, ahol jó ideig egyedül maradtam.

Kissé bántott, hogy apám sincs velem, de tudtam nagyon jól, hogy fontos neki ez a munka és felügyelnie kell mindent. Különben is, lesz még időnk bőven, amit együtt tölthetünk! Ezzel véget is vetettem a szomorkodásnak, és inkább felhívtam anyámat, hogy kikérdezzem mi újság vele, hogy haladnak a költözéssel. Egy órán keresztül áradozott, hogy milyen gyönyörű az a ház, és milyen édes a kert, mennyire szereti Samet és ehhez hasonlók. Én is elmondtam neki, hogy habár most pont egyedül vagyok, de nagyon jól érzem magam, és örülök neki, hogy apuval lehetek. Meséltem neki Billről is, hogy milyen jól kijövünk, na meg említettem neki Tom beszólását, amin hatalmasat nevetett.

Hirtelen kopogtak. -Gyere! -szóltam ki, eltartva a fülemtől a telefont, az ajtó kis résén pedig apu dugta be a fejét
- Anya, most leteszem, majd még hívlak! Sok puszi! -köszöntem el anyámtól, majd apura néztem kíváncsian
- Nagyon eltűntél! -jegyezte meg és végre beljebb lépett, becsukva maga után az ajtót
- Ja, nem. Csak gondoltam nem zavarok. Mit csináljak én ott az interjú meg a fotózás közben?
- Nyugodtan jöhettél volna!
- Most már mindegy! -mosolyogtam rá
- Most már igen! Mi a terved mára?
- Nem tudom -vontam meg a vállam- Elmehetnénk meginni valamit! Mit szólsz?
- Oké, benne vagyok!
- Szólj a fiúknak is, hátha van kedvük!
- Örülök, hogy jól kijöttök.
- Hát, eddig igazából inkább csak Billel beszélgettem, ő nagyon rendes srác!
- A többiek is, majd meglátod -ölelt magához- 8-ra készülj el, addig még én is megkérdezem valakitől, hova érdemes menni! -mondta és kiment a szobából

Estefelé nekiláttam készülődni, a fejkete pánt nélküli miniruhám és a hozzáillő tűsarkúm mellett döntöttem. A hajamat kivasaltam, a szemem pedig cicásan kihúztam. Pontban nyolckor kopogtak is. Bill volt az.
- Váó! -nézett végig rajtam szélesen mosolyogva
- Köszi -nevettem el magam- Többiek?
- Lent várnak minket.
- Ja, oké. Mehetünk is! -felkaptam a táskám az ágyról és már mentünk is

Egy kis clubba néztünk el, ahol bár alig voltak, de nagyon hangulatos kis hely volt. Koktélokat rendeltünk magunknak, közben pedig egy csomót beszélgettünk. Apám és a fiúk meséltek a bandáról, hogy milyen egy turné, hogy mennyit szoktak hülyéskedni, és én is meséltem arról, hogy milyen volt otthon, hogy mit csinálok majd most, hogy már leérettségiztem.
- Ez most komoly? Jól meggondoltad? -nézett rám hatamas szemekkel Georg
- Miért? -nevettem el magam az arckifejezésén
- Hát tudod, a gyerekek... gonoszak tudnak lenni -mondta Bill komolyan, mire belőlem megint előtört a nevetés
- Ki fognak készíteni -tette hozzá Tom bólogatva, amihet Gustav is csatlakozott
- Dehogyis! Ez attól függ, hogyan állsz hozzájuk.
- Hát te tudod -mondta a négy srác egyszerre
- Na jólvan, szerintem hagyjuk ezt a témát, inkább menjünk táncolni! -pattantam fel, de láthatóan senki sem akart követni
- Én visszamegyek a szállodába és lefekszem. Holnap korán kell kelnem -jelentette ki Apu
- Most komolyan? -néztem rá hitetlenkedve
- Tudod, amíg a fiúk heverészhetnek délig, addig nekem még rengeteg dolgot el kell intéznem!
- És ti? Van kedvetek maradni?
- Persze, hogy van!
- Srácok, a feltűnést azért ha lehet kerüljétek -nézett körül a helységben
- Tudod mit? Megyünk veled! A szobában folytassuk a bulit! -javasolta Gustav
- Ja, tök jó! -örült meg Bill- Aliz? Benne vagy?
- Ha nem zavarok.
- Dehogy zavarsz! -intett le Georg

A fiúk szobájába mentünk fel, ami már nem is szoba volt, hanem szinte egy lakosztály. Egy nagy nappaliból nyílt minden fiúnak a szobája, na meg a mosdó. Hozzattunk fel rágcsálnivalót és piát is, koktélokat továbbra is. Rengeteget beszélgettünk még, én pedig egyre inkább becsiccsentettem, ennek hatására pedig igencsak megeredt a nyelvem. Megállás nélkül csak beszéltem és beszéltem, be nem állt a szám. Bill az aki, folyton beszél és másokba folytja a szót, na hát én még őt is felülmúltam! Egy-két óra múlva már csak mi ketten voltunk fent, a többiek lefeküdtek aludni, de még mindig megállás nélkül beszélgettünk.

- Imádlak már most, ugye tudod? -mondtam neki, teljesen őszintén
- Én is téged -mosolygott rám édesen
- Nagyon beittunk -állapítottam meg, miután kiittam a poharamból az utolsó kortyot
- Ne is mondd! Ha ezt David látná -fintorgott
- Szerintem jobban járunk, ha nem mondunk neki semmit!
- Igen, szerintem is.
- Asszem vissza megyek a szobámba -próbáltam meg feltápászkodni, nem túl sok sikerrel
- Visszakísérlek -ajánlotta fel, de ő sem úgy nézett ki, mint akinek nagyon sikerülni fog a dolog- Tudod mit? Aludj itt! Gyere, aludj az ágyamban!

Nagy nehezen bevánszorogtunk a szobájába, miközben össze vissza nevetgéltünk. Egymást támogattuk az ágyig, aztán egyszerre borultunk le rá, és néhány perc múlva már aludtunk is.